SZEPTEMBER
SZEPTEMBER 6-ÁN lesz az első SZERDAI foglalkozás, a SZOMBATOKAT pedig SZEPTEMBER 9-ÉN kezdjük! A kezdési időpontok és az áraink egyelőre változatlanok. Változás csak a szerdai csoport oktatójában lesz: Edit megnövekedett munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudja vállalni eddigi Vizipockos csoportjait, helyét Zsófi veszi át! Szeretettel várunk benneteket!
JÚNIUS 10-ÉN (szombat) a babaúszás technikai okok miatt ELMARAD!!!!
Június 17-én szeretettel várunk újra!
JÚNIUS 3.
Mivel a hétvégi 3 napos versenyre kb. annyi nevezés érkezett, mint a decemberin volt, úgy döntöttem, hogy A SZOMBATI FOGLALKOZÁSOKAT MEGTARTJUK! Azzal azért számoljatok, hogy az usziban nagyobb lesz a nyüzsgés és a hangerő is! Parkolóhelyet is csak nehezebben vagy távolabb találtok majd valószínű. Ezt az otthoni induláskor vegyétek figyelembe! A Vizipocok Fb oldalán lévő posztban találtok egy képet, amin a zölddel jelölt helyek jelzik a szabályos parkolási lehetőségeket! Szeretettel várunk benneteket! 🙂
FONTOS INFÓK!
-SZERDAI foglalkozásaink május 31-ig tartanak, aztán majd szeptembertől újra! -JÚNIUS 3-án verseny lesz az usziban. A nevezési határidő lejárta után a résztvevők létszámának függvényében fogom eldönteni, hogy aznap megtartjuk-e az órákat. Kérem, hogy figyeljétek majd a fb oldalt vagy a honlapot! -JÚNIUS 10-ÉN a foglalkozás technikai okok miatt ELMARAD! -SZOMBATONKÉNT július végéig várunk benneteket, augusztusban egy kicsit mi is pihenünk. -A szeptemberi kezdés pontos időpontját a megszokott fórumokon (fb oldal, honlap) fogom közzétenni
Árváltozás
Az úszóbugyi ára 4500Ft-ra változik!
SZEPTEMBERI INFÓK
FERTŐSZENTMIKLÓS: Sajnos a tanév első félévében NEM ÜZEMELIK BE A TANMEDENCÉT! MOSONMAGYARÓVÁR: Ma azt a tájékoztatást kaptam az iskolától, hogy gazdasági okokból NEM VÁLLALJÁK A SZOMBATI ÜZEMELÉST. Sajnos a tanmedence foglaltsága miatt egyéb opció nem jöhet számításba. Annyit mondtak, hogy januárban térjünk vissza rá! Örök optimistaként én azért reménykedem! UPDATE: Október közepén teljesen bezárt a medence, ebben a tanévben valószínű nem is indul újra! SOPRON: Előreláthatólag szeptember 10-től a honlapon található időpontokban(www.vizipocok.hu Helyszínek, időpontok) lesz újra babaúszás! Azért indulás előtt nézzetek még rá a honlapra vagy a FB oldalra!
Víz alatti fotók
Sziasztok! Robi elkészült a képekkel! A rendelés menete: https://www.h2o-pix.hu/babauszasfoto/rendeles/?fbclid=IwAR1rcCWDRSg6NZFSxLVBCDsNikK6TpBPndCiPTIyJoLXFHTom20gGGZsJf0 A kurzort a képre kell húzni, hogy megjelenjen a kép sorszáma!!! Árak: https://www.h2o-pix.hu/babauszasfoto/arak/?fbclid=IwAR09dI2RHK-J8QQPbJxdw4Fzm4_VMSnhi3bKJ8z9IVCygdMrSJE9uNZ2_I0 A soproni fotókat itt találjátok: https://www.h2o-pix.hu/sopron-2022-05-07/?fbclid=IwAR1RKzaV2I_pvxLoYwzZS0Xud3SxrGIFVdWCJbolg9YYZuv-zCW854ErReQ A mosonmagyaróvári fotókat pedig itt: https://www.h2o-pix.hu/ovar-2022-05-07/?fbclid=IwAR0bEZJTt7UkafEDqtxTOOmfaqb3Dg9mUmnZan0fkzW4PetmlMuM4P5r1RQ
Víz alatti fotózás Róka Robival
MÁJUS 7-én hosszú idő után újra lesz lehetőség VÍZ ALATTI FOTÓZÁSra SOPRONBAN és MOSONMAGYARÓVÁRON is! Elsősorban jól merülő babáknak javaslom a kipróbálását, idősebb tesókat is lehet hozni. Nekik nem kell tesós jegy a babauszira, de meg kell venni a koruknak megfelelő uszodabelépőt! Foglalkozás ugyanúgy lesz, az ára aznap 1500Ft, függetlenül attól hogy igénybe veszitek-e a fotózást vagy sem. A bérleteseknek a különbözetet a következő bérlet vásárlásánál írjuk jóvá.Sopronban már fél kilenc körül tudunk fotózást kezdeni. Ezt az időpontot elsősorban a "rutinos" fotózóknak tartogatjuk, és lehetőleg ide várjuk a nagyobb, fotózáson már részt vett idősebb tesókat.Robiról referenciát itt találtok: https://www.h2o-pix.hu/A rendelés menete:https://www.h2o-pix.hu/babauszasfoto/rendeles/...Az ár: https://www.h2o-pix.hu/babauszasfoto/arak/
ÚJ SZABÁLYOK A SOPRONI USZODÁBAN
Harmonizálva a babauszira vonatkozó előírásokat a soproni uszoda házirendjével, mostantól ezen a helyszínen is KÖTELEZŐ AZ ÚSZÓSAPKA HASZNÁLATA a szülőknek, oktatóknak és a "nagyok" csoportjába tartozó gyermekeknek is! Igény esetén a pénztárban tudtok sapkát venni. Megértéseteket és együttműködéseteket előre is köszönöm! H.
MOSONMAGYARÓVÁR
Szombat délutánonként a Móra Iskola tanmedencéjében játékos vízhez szoktató foglalkozásra várjuk a 2-4 éveseket is, ahol még szülővel együtt lehetnek vízben a gyermekek. Felnőtteknek, hosszabb hajú gyerkőcöknek úszósapka használata kötelező. Aki még nem stabilan szobatiszta,annak a babaúszáson használatos speciális úszóbugyit kell használnia! Órakezdések 14:30; 15:00; 15:30 és 16:00 AZ ŐSZI SZÜNET IDEJE ALATT SAJNOS NEM ÜZEMEL A MEDENCE, EZÉRT OKTÓBER 23-ÁN ÉS 30-ÁN NEM LESZ FOGLALKOZÁS!